A görögök és rómaiak minden bizonnyal megpróbálták a klasszikus pantheon isteneivel azonosítani az egyiptomi isteneket - vagy esetleg mivel nem állt rá a nyelvük az eredeti nevekre, egyes istenek nevét a felismerhetetlenségig eltorzították.
Az írás íbiszfejű istenét Thotnak nevezik, amelyet a görögök az egyiptomi Dzsehutiból képeztek. A modern meggyőződés szerint e név görög változatát személynevekben is használják, igaz, különféle írásmódokat alkalmazva. A Tuthmószisz királyi név néhány változata: Thuthmose, Thotmes, Tahutimes. Ami azt illeti, az utóbbi áll a legközelebb az eredeti kiejtéshez, már amennyire ezt meg lehet ítélni. Furcsamód, amikor ugyanezt a nevet nem királyi személynek adták, hangzása jobban hasonlított az egyiptomira - Dzsehutimesz. Ugyanakkor ez egyike azoknak a neveknek, amelyet férfiak és nők egyaránt használhattak, mivel nincs olyan végződése, amely jelezné a nemet.

Egy másik torzítás is történt, félreértés miatt. Amikor a római turisták megkérdezték, melyik istent imádják a csodálatos szakkarai templomban, amely alatt a memphiszi szent Ápisz bika nyugszik, a válasz: Wsir Api volt, melynek jelentése: "a halott Ápisz". Más szóval ez volt az a halotti templom, ahol a bika kultuszát ápolták. A rómaiak ezt úgy értelmezték, hogy az istent Szerápisznak hívják, és a templom, valamint a hozzá tartozó temetkezési hely neve azóta is Serapeum. Ez az istenség rendkívül népszerűvé vált, és Rómában saját templomot építettek számára, ahol nagydarab, borzas szakállú ember alakjában tisztelték. Furcsamód a szakáll egyáltalán nem volt jellemző az egyiptomiakra, a bikához pedig egyáltalán semmi közük sem volt.

A hieroglifák esetében szokás volt egyes jeleket vagy jelcsoportokat a szó elejére írni, még akkor is, ha azt a végén ejtették. Ez a módszer "megtisztelő felcserélés"-ként ismert, amelynek köszönhetően az istenek nevét előreírták, méghozzá egyfajta rangidősség szerint, amelyben Ré mindig első helyen állt. Időnként szinte lehetetlen rendszerezni ezt a fajta zűrzavart, és néha ugyanannak a névnek a különböző változatai is előfordulhatnak, amelyek egyformán hitelesek. Az ismert Uszert-sen-ként írott, Középbirodalom korából származó nevet, amelyben az Uszert vagy Wosret egy istennő neve, a görögök átírták Szeszósztriszra. Ez arra utal, hogy az Uszert elemet a végén ejtették, vagyis a Szenuszert név szó szerint "Uszert embere". A Tutanhamon nevet Amen-tut-anhnak írták, jelentése azonban, "Amen élő képe", azt mutatja, hogy az isten nevét a végén kell ejteni.

Nem csupán a görög és a latin ad útmutatást a kiejtést illetően. Más országok uralkodói az akkád nyelv használatával érintkeztek az egyiptomi fáraókkal. Az akkád az ókori világ diplomáciai nyelve volt, amelynél az ékírást alkalmazták. A legtöbb királyt hivatalos koronázási nevén nevezték, amely - hieroglifikus formájában - nagyon gyakran két vagy több istenség nevét is tartalmazta. Nehéz eldönteni, melyik isten neve hogy ejtendő, az akkádban azonban, ahogyan a görögben is, a név úgy íródott, ahogyan hangzott. III. Amenhotepet például Babilon királya Nimuriának szóltotta az amarnai archívumban fennmaradt levelekben. A király koronázási nevét Ré-Maet-neb sorrendben írták, az akkád változatból azonban kiderül, hogy Neb-Maet-Rének kellett mondani.

A kopt, amely az ókori egyiptomi nyelv legkésőbb beszélt változata volt, szintén adhat némi segítséget a szavak kiejtésére nézve. Ha összehasonlítjuk a kopt szavakat az alfabetikus hieroglifákkal, megmagyarázható egy-egy jel használata valamely hangra. A kopt szó a "száj"-ra a "ro", az egyiptomiban az "r" mássalhangzót használták. Ez igazán egyszerű - "r" mint "ro", ahogyan "r" mint "róka" a magyarban, vagy "r" mint "roi" a franciában. Sajnos maga a kopt is kihalófélben lévő nyelv volt már Champollion idejében is, és csak a kopt keresztény szerzetesek egyre csökkenő számú közösségei használták. Azt is figyelembe kell vennünk, hogy a kopt volt az ókori egyiptomi nyelv legkésőbbi és legeltorzultabb formája. Egy kopt és egy Óbirodalom korában élt ember által beszélt nyelvet több mint 2000 év választott el egymástól. Ha megvizsgálnánk, hogy a magyar nyelv mennyit változott ennyi idő alatt, rájönnénk, hogy igencsak kevesen értenék meg, hisz a csupán 700 évvel ezelőtti Halotti beszédünk nyelvezete is igen nehézkes a mai ember számára. És ha mindezt még az ősi rovásírással írták volna, akkor pedig kevés ember kivételével még elolvasni sem tudnánk.

Ez csak néhány volt az egyiptomi nevek kiejtésével kapcsolatos problémák sorából. Kénytelenek vagyunk elfogadni, hogy ma már senki sem tudja pontosan kiejteni az ókori egyiptomi szavakat. Ezt a nyelvet egyszerűen lehetetlen beszélni. Abban a formában, amelyben fennmaradt, az egyiptomi egy írott nyelv, amely időnként könnyebben, máskor nehezebben olvasható, az írás stílusától és a kortól függően, amelyben íródott. A nyelv elemei, amelyek a dinasztikus történelem 3500 éve alatt egyfolytában változtak, nevek, rangok és számok voltak. Ezeknek tanulmányozása ideális kiindulópont lehet mindenki számára, aki az írással kíván foglalkozni.

A nevek népszerűsége, ahogyan a modern társadalmakban is, a divat szerint változott. Egyes nevek csak bizonyos korokban voltak használatosak, így egy meghatározott dinasztiára vagy akár uralkodó korára következtethetünk belőlük. A leggyakoribb nevek rövidek voltak, egy vagy két szótagosak, és úgy tűnik, semmiféle jelentéssel nem rendelkeztek, csupán a hangzásuk miatt választották őket. Néhány példa: Idi, Pepi, Ipi. Ezek a nevek különösen gyakoriak voltak az Óbirodalom korában. A szintén népszerű Tiy névnek nagyon sokféle változata élt a nép körében: Ti, Tiyi, Tije, Tey, Tia, Tuia, Tjuia és Thuya. Tudomásunk szerint nem volt jelentése, és egyaránt adták fiúknak és lányoknak a társadalom minden rétegében. Az V. dinasztiához tartozó Neferikare és Niuserre királyok uralkodása alatt élt egy fontos hivatalnok, akit Tinek hívtak. Sírja, amelyben sok gyönyörű, aprólékos kidolgozású dombormű található, a szakkarai nekropolisz régi részében található. III. Amenhotep feleségét Tijének, anyósát Tyuiának hívták. A fáraó feleségének Tey volt a neve. Ezek mind ugyanannak a névnek a különböző változatai. A XIX. dinasztia uralkodása elején I. Széthi egyik lánya, II. Ramszesz húga, a Tia nevet kapta, és később egy ugyanilyen nevű férfihoz ment feleségül. A két Tia sírja a memphiszi temetőben található, nem messze Horemheb sírjától.

Az uralkodócsalád által használt nevek minden korban népszerűek voltak; az Óbirodalom vége felé gyakori volt a Pepi és a Teti név, a Középbirodalom korában az Antef, Amenemhet és a Szenuszert, majd az Újbirodalom szokásba hozta az Ahmose, Amenhotep és Tuthmószisz neveket. A későbbiekben látni fogjuk, hogy nagyon sok e nevek közül tartalmazza egy istenség nevét, és a legtöbb határozott jelentéssel rendelkezik. Az Amenemhet azt jelenti: "Amen szeme előtt", az Ahmose "a Hold gyermeke", az Amenhotep pedig "Amen elégedett".

A zavar elkerülése végett gyakori volt a ráadás díszítő jelző használata, amely az egyforma nevet viselő személyeket volt hivatott megkülönböztetni. A tizennyolcadik dinasztia uralkodásának elején, amikor rengeteg Ahmose - férfi és nő - élt egyszerre, egy ilyen nevű tiszteletre méltó katonatiszt életrajzát felvésette sírkamrája falára. Ebben leszögezte, miszerint az apja neve Baba volt, amely magában is szokatlan, esetleg gúnynév, ő azonban Ahmosénak, Abana fiának nevezte magát, szokás szerint az anyját nevezve meg. A meghatározások, amelyeket az ilyen típusú megkülönböztetés esetén használni lehetett, a következők voltak: "született ...-tól", az anya nevét említve; "... nemzette" vagy "... testéből" az apát nevezve meg.
Később ugyanebben a dinasztiában, III. Amenhotep uralkodása alatt, az építészt és kormányhivatalnokot, aki a király sok építkezését vezette a thébai régióban, ugyanúgy hívták, mint az urát. "Amenhotep, Hapu fiá"-nak nevezte magát. IV Tuthmószisz uralkodása alatt az Anubisz kultusz levéltárosa ugyanazt a nevet viselte, mint a király, de mindenki Pa-ryként ismerte anyai nagybátyja után, aki egyben az apósa is volt.

Az Amenhotepet, Amenemhetet és más olyan neveket, amelyekben szerepelt az Amen-elem, gyakran Amenyre rövidítették. A "Mery", melynek jelentése "szeretett", olyan nevek kicsinyítője vagy becéző formája volt, mint a Meryatum, Meryre és Meryptah. Egyes nevek egyszerűen istenek nevei voltak, mindenféle díszítő jelző vagy melléknév nélkül. Az Iset (Ízisz) és Hathor népszerű lánynevek voltak. Az egyiptomiak ezt egyáltalán nem tartották istenkáromlásnak, ahogyan a spanyolok sem a Jézus, vagy a muzulmánok a Mohamed személynévként való használatát. Manapság senki sem foglalkozik azzal, hogy a Christopher és Christine név a Krisztus angol formájából, a "Christ"ból származik, így azon sem kell meglepődni, hogy a Hathor név kicsinyítő változata - ismeretlen okokból - Hunero volt. A becenevek nem mindig voltak rövidítések vagy kicsinyítő alakok. Egyes esetekben egy ráadás nevet olyan egyszerű tényezőnek tulajdoníthatunk, mint a születési hely, így az Ahmose Pa-Neheb azt jelenti: Ahmose Nehebből. Más, gyakran használatos neveket azonban nem mindig ilyen egyszerű megmagyarázni. Az Amenhotepet például néha a Huy vagy Huya névvel helyettesítették, ahogyan Núbia alkirályának esetében is, aki Tutanhamon idejében élt. Ez talán az egyiptomi megfelelője annak a sok nyelvben lévő szokásnak, hogy egy nevet akár egy egész mással is lehet becézni, nemcsak a rövidítésével. (Pl. András - Bandi, Antal - Tóni.)
Más becenevek talán családi kedveskedések voltak. Simutot, a karnaki Amon-templom állatfelügyelőjét például mindenki Kykynek nevezte. Nevét "Simut, mondd róla Kyky"-nek írták, amit a legjobban úgy fordíthatnánk: "Simut, akit Kykynek neveznek". Nem nehéz elképzelni egy fiatal fiú- vagy lánytestvért, aki képtelen kimondani az újszülött nevét, így a kicsit Kykynek szólítja, és ez rajta is ragad a gyermeken.

Az ókori Egyiptomban gyakoriak voltak az olyan nevek, amelyeket a valódiak helyett használtak. Egy fiatalembert, akit Paheri sírjának falán láthatunk el-Kabban, Pa-miwnek, "a macská"-nak neveztek. Nehéz elképzelni, miért kaphatott ilyen nevet születésekor, bár az is lehet, hogy az elnevezés később ragadt rá finnyás természete, lopakodó járása, vagy más, macskára jellemző tulajdonsága miatt. A thébai kertésznek, Nahtnak a feleségét Ta-hemetnek hívták, ami azt jelenti: "a szolgáló" vagy "a rabszolga". Valószínűtlen, hogy egy gyermeket születésekor így neveztek volna el, azonban az egyiptomiban ugyanez a szótő felséget is jelentett az "őfelségé"-ben, így a hemet, nőnemű végződéssel, valami olyasmit jelenthetett, hogy "királynőcske", ami sokkal elfogadhatóbb.
A Mose jelentése: "született ...-tól", gyakori elem volt a személynevekben, amilyen a Minmose (született Mintől), Amenmose (született Ámentől) és Merymose (kedves születés). A Ramszesz név, amelyet ma a tizenkilencedik és huszadik dinasztia királyaira használunk, csupán egy királyi változata a gyakori Ramose (Rétől született) névnek. Néha nincs különbség a király és az egyszerű ember nevének írásmódja között, a modern szokás szerint azonban a királyt Ramszesznek, az egyszerű embert pedig Ramosénak nevezik. A Mose nevet ilyen formában gyakran adták parasztfiúknak, ugyanakkor közismert rövidítése volt minden névnek, amelyben szerepelt. Ez még ma is így van Közép-Keleten, ahol az egyiptomi Mose lett a bibliai Mózes, aztán a héber Moshe és az arab Musa. Ritka példája ez annak, hogy egy ókori egyiptomi név a mai napig képes volt fennmaradni.

A leggyakoribb nevek voltak a legegyszerűbbek, sokszor csupán melléknevek: User (erős), Nedjem (kedves) és Nefer (szép vagy gyönyörű). Ha lánynévként használták, a melléknevekhez kellett csatolni a "t"-végződést, de írásban ezt csak ritkán használták.

Egyes nevek bizonyos családokban voltak használatban, és a gyermekeket sokszor a szüleik után nevezték el. A sírokban talált listákból kiderül, ugyanazon szülők több gyermeküknek is ugyanazt a nevet adták. Ez a magas gyermekhalandóság következménye lehetett, és egy bizonyos névből talán csak egy gyermek érte el a felnőttkort. A hatodik dinasztia alatt Dzsan vezírnek legalább öt fiútestvére volt, akiket ugyanúgy hívtak, mint őt. Mindkét húguknak Anh-es-en-Meryre volt a neve, amely azt jelenti: "élete Meryre tulajdona", ez azonban szándékos névváltoztatás volt, mivel mindkét hölgy I. Pepi fáraóhoz ment feleségül, akinek koronázási neve Meryre volt.

Az egyiptomiak szerették megtartani a családban a köztiszteletben álló neveket. Egy Szakkarából, a Középbirodalom korából származó kenotáfionon, amely most a British Museumban látható, három Sekwashet nevű fiútestvért második nevük vagy jelzőjük különböztet meg egymástól. Nevük Aa (nagy vagy idősebb), Hery-ib (aki középen van) és Nedjes (kicsi) volt. Ez az igen gyakorlatias, bár meglehetősen fantáziaszegény módja a gyermekek elnevezésének semmiben sem különbözik a rómaiak módszerétől, akik sorszám neveket adtak gyermekeiknek (Primus, Secundus, Tertius stb.) Sekwashet Aa unokáját szintén Sekwashetnek hívták. Annak hagyománya, hogy egy családon belül ugyanazt a második nevet adják, még mindig él. A nemesi származású európai családok gyermekei gyakran mindkét szülő családnevét használják, így jelezve a dinasztikus kapcsolatokat. A spanyol gyermekek mindig is valóságos néváradatot kaptak születésükkor, a XIX. századi Angliában pedig Viktória királynő minden fiának - számtalan más név mellett - az Albert, és minden lányának a Viktória nevet adta.
Más esetekben, amikor két gyermeknek ugyanaz volt a neve, a családtagok beceneveket használtak. Ezt "szép" vagy "szépséges név"-nek nevezték - ren nefer. Ha egy gyermek ugyanazt a nevet viselte, mint szülője, ezt általában a "pa-sheri" (hímnemű) vagy "ta-sherit" (nőnemű) jelzővel különböztették meg, melynek jelentése "fiatalabb" vagy "ifjabb". Kaihapnak a British múzeumban látható sztéléjének álajtaján látható a legidősebb fia, ifjabb Kaihap, és kedvenc unokája, III. Kaihap képe. A hat amarnai hercegnő egyikét Neferneferuaten ta-sheritnek hívták. Az anyja, Nefertiti, a Neferneferuaten nevet kapta férje egyik születésnapja alkalmával, így a kis hercegnőt nem is nevezhették "ifjabb"-nak e nap előtt. Ez olyan bizonyíték, amelyet a feliratok keletkezési dátumának megállapítására lehet használni egy uralkodási perióduson belül.

Bár nagyon kevés jel mutat arra, hogy az ókori egyiptomiak ünnepelték a születésnapot, egyes nevek az évszak­ra utalnak, amelyben az illető született. Az "em-heb" végződés azt jelenti: "ünnepen", így a Hor-em-heb jelentése: "Hórusz ünnepén", arra utalva, hogy az illető Hórusz valamelyik ünnepnapján született. Amikor egy isten kultikus szobrát egy vallási ünnep keretében végigvitték a városon, ezt egy wiya nevű kis szent bárkában tették, tehát egy isten nevének egy névhez való toldása, "em-wiya" (az ő szent bárkájában) egy másik módja volt az ünnepnapról való megemlékezésnek. Ebből következik, hogy a Mut-emwiya név Mut istennő ünnepének napjára utal. Persze ha egy ilyen nevet több generáció is használt, nem valószínű, hogy minden ilyen nevű személy az évnek ugyanazon a napján született. A modern analógia szerint, annak ellenére, hogy vannak karácsonykor született gyerekek, akiket Noelnek vagy Hollynak neveznek, nem minden ilyen nevű gyereknek van decemberben a születésnapja, ahogyan a Paszkálok sem mind húsvétkor látták meg a napvilágot. Ha egy egyiptomi olyan nevet kapott, amelyben szerepelt egy istenség neve, valószínűleg egész életében megkülönböztetett tisztelettel tekintett az illető istenségre. Ahogy a franciák megünneplik személyes védőszentjük napját, úgy minden bizonnyal az egyiptomiaknak is voltak saját ünnepeik.A neveket különleges alkalmakkor vagy a megkülönböztetés jeleként meg lehetett változtatni, vagy egy másikat hozzátoldani.
Az Óbirodalomban a király gyakran megengedte kedvenc udvaroncainak, hogy nevét belevegyék a sajátjukba. Ennek következtében egyes közemberek nevük egy részét kártusba foglaltathatták, ami feltétlenül azt jelentette, hogy rokonsági kapcsolatban álltak az uralkodócsaláddal. A Jubileum vagy Heb Sed kiváló alkalom volt a névváltoztatásra. II. Pepi uralkodása alatt az egyik tartományi kormányzót Pepi-en-Heb-Sednek (Pepi jubileuma) hívták, ugyanennek a korszaknak a temetőfelügyelője pedig Degem volt, aki a Pepi-mer (Pepi által kedvelt) néven volt közismert.

Mivel nem sok név volt, és ezek gyakran előfordultak, szokás volt az udvaroncoknak megkülönböztető "szép nevet" adni, ahogyan az II. Pepi főudvarmesterének esetében is történt. Ő volt "Idi", akinek szép neve Tep-em-kau (Legjobb Lélek)". Azonban nem ennyire nyilvánvaló, hogy II. Amenhotep uralkodása alatt a Király Irnokát és Kincstárnokát, Dzsehuti-Mosét miért nevezték Dzsehuti-nefernek. A névváltoztatás talán olyan jelentéktelen, hogy figyelmet sem érdemel.
Egyes nevek egész történetet mesélnek el. Egy Anh-mutes nevű lányt, akinek neve azt jelenti: "az anyja él", talán azért neveztek el így, mert "kiköpött anyja" volt, de az is lehet, hogy az édesanyja szülés közben meghalt, így a leánygyermek foglalta el az anyja helyét a családtagok szívében. A negyedik dinasztia korában egy gyermek törpeként született, de a Szeneb (jelentése: "egészséges") nevet kapta, amely talán édesanyja kívánságát fejezte ki fia életben maradására. Ha így volt, a kívánság teljesült. Testi problémája ellenére Szeneb az udvari fonóműhely felügyelője lett, egy hercegnőt vett feleségül, és legalább két normális méretű gyermeke született. Családi szobra a kairói múzeumban látható.

A Torinói Papiruszon, amely egy III. Ramszesz ellen szőtt összeesküvés leírását tartalmazza, egyes elkövetők nevét megváltoztatták. Senki nem nevezne egy gyermeket Mesedsurénak ("Ré gyűlöli őt"). Sokkal valószínűbb, hogy a férfit eredetileg Meryrének hívták ("Ré által szeretett"), ezt azonban istenkáromlásnak tartották olyasvalakiről, aki megpróbált meggyilkolni egy élő istent. Egy másik összeesküvőt Bim-em Wase néven említenek ("a thébai gonosz"). Az igazi neve minden bizonnyal Ha-em Wase ("Dicsőség Thébában") volt, amely igen nagy népszerűségnek örvendett abban a korban. A harmadik bűnöző nem is kapott másik nevet, ami arra utal, hogy alacsonyabb származású volt társainál. Egyszerűen Pa-neknek nevezték, amely anynyit tesz: "kígyó" vagy "gonoszt cselekvő". III. Ramszesz egyik fia szintén részese volt az összeesküvésnek. Emiatt a Pentaware nevet kapta, amit azt jelenti: "szökevény". A tárgyalást követően megfosztották a születése óta viselt előkelő névtől, és ha lehet, őt még jobban megvetették, mivel az ő bűne - gyilkossági kísérletet végrehajtani az apja ellen - sokkal nagyobb volt, mint a többieké.

A tizenkilencedik dinasztia korának kezdetén az uralkodói család örökölte a Széthi ("Széth isten egyik embere") családi nevet.

Széth (Set vagy Suteh) egy meglehetősen különös természetű isten volt. Egyiptom két védőistenének egyike Hórusz mellett, de egyben Ozirisz gyilkosa is volt, és mint ilyen, Hórusznak, Ozirisz fiának kibékíthetetlen ellensége. Az I. Széthi által Ozirisz istennek épített templomban, és a sírjában, ahol reményei szerint következő életében találkozik az istennel, nem igazán ábrázoltathatta volna az isten gyilkosát, amint azt tette volna; ha "seti"-ként írja a nevét. Ehelyett neve kártusában a Széth szörnyet magának Ozirisznek az alakjával helyettesítette. A szavaknak hatalmuk volt, és a nevek voltak a legnagyobb hatalommal bíró szavak.

http://crowland.uw.hu/images/egyiptom/nevek.html