Az egyiptomi neolit

Nomád és félnomád állattenyésztők hullámai érkeztek minden irányból - délről a „Fekete-Afrika” népei (talán a mai nobaták ősei), keletről és nyugatról Észak-Afrika népei, végül északról europid tipusok, akik ezidőtájt megjelentek Mezopotámiában is. A neolit Egyiptomban nehezen datálható, mert a radiokarbon (C14) meghatározáshoz szükséges szerves maradványok a legritkább leletek közé tartoznak. Az eddig talált legrégebbi települést kábi kultúrának nevezik (el-Kab falu mellett), mikrolitikus technikájával még a késő mezolithoz tartozik, kora kb. i. e. 8000-6000 év. Az óegyiptomi Neheb (vagy Nekheb, ma el-Kab), eszköztára a mikrolitnak nevezett kultúrszint, azaz egészen kicsiny és finom, mezolitikus eszközöket gyártottak. Ez a középső kőkor legvége. Az ezt nem sokkal követő kultúráknál már bizonyítható a földművelés, mely az újkőkor sajátos fejleménye. Ezek az érett neolit eszközkultúrájával rendelkeztek, háziállatokat tartottak, kőkapákkal művelték a földet. A badari és taszai kultúrák (egyesek szerint e kettő lényegében ugyanaz, és badari jellegű lelőhelyekről beszélnek) rendkívül magas művészi színvonalú tárgyai már a kőrézkor (calcholithikum, vagy más periodizáció szerint késői csiszolt kőkor) termékei. Rendkívül gyors fejlődés figyelhető meg, hiszen az első (badari) körülbelül az i. e. VI. évezredre tehető. Mint ilyen, egyidős a Faiyum-A, a Jerikó II., és a haszúnai kultúrákkal. Ez azt mutatja, hogy a „Termékeny Félhold” egész területén nagyjából azonos kultúrszintek léteztek egymás mellett, egymástól nem függően, sőt Khartoumban agyagedényeket gyártottak jóval Jerikó előtt. Már a badariak széleskörű kereskedelmi kapcsolatokkal rendelkeztek, a bazalt például a mai Kairó mellől származik, vagy a Szinájról (Sínai-félsziget), sőt feltűnik az első zuhatag környéki gránit is. Elefántcsontot is használtak, melyet bizonyára szintén délebbi, és/vagy nyugatabbi népektől szereztek. Keletről, a Vörös-tenger vidékéről kagylóhéjakat és korallt importáltak. A Szinájról nemcsak a bazalt származott, hanem drágakövek és féldrágakövek is (türkiz, malachit, stb.), sőt réz is, melynek ugyan kevés bizonyítéka került elő: egy rézár és néhány rézgolyócska - nyilván túlságosan drága volt a réz ahhoz, hogy a halottakkal eltemessék. Ezzel vette kezdetét az itteni kőrézkor.

Az i. e. 5. évezred végén (a neolitikum vége, rézkor) elterjedt a rézeszközök használata. Az i. e. 4. évezred második felében kialakult az öntözéses földművelés.

 Kőrézkor

Az egyiptomiak magukat két ősi városból, Nehebből (vagy Nekheb) és Nehemből (vagy Nekhem) származtatták, az effajta legendás eredetmondákat a régészeti adatok is megerősíteni látszanak. E városok már az Óbirodalom kezdeti szakaszában is megvoltak. Az egyiptomi „vörös bőrű” nép eredete genetikai szempontból vitatott, lényegében ismeretlen, nyelvüket az afroázsiai nyelvcsaládba sorolják.

A badari emberek halottaikat zsugorított, ősi testhelyzetben temették el, s mellé helyezték mindazokat a személyes holmikat, melyeket a túlvilági életben hasznosítani tudott. Felfedezhetők a halottcsonkítás jelei is. Élelmet és edényeket is temettek mellé, hogy semmiben ne szenvedjen hiányt - talán azért is, hogy ne járjon vissza az élők közé élelmet keresni. (Ez utóbbi hiedelem Egyiptomból is ismert, de a šumerekre jellemző maradt később is.) A sírmellékletek minden helyen azonos jellegűek, a feltárók nem találtak olyan sírhelyet, mely kitűnt volna azzal, hogy a többinél akár csak valamennyivel gazdagabb mellékletű lett volna. Ezt azzal magyarázták, hogy az ősközösség tulajdonviszonyai nagyrészt még fennálltak, valamint nem volt sem választott, sem öröklődő irányító réteg. De az is elképzelhető, hogy az előkelők jobban elrejtett sírhelyeit nem találták meg, ami annál is valószínűbb, mert ha másnak nem is, de a varázslónak (pap?) mindenképp jellegzetes eszköztárú sírjának kellett lenni. A mágus-varázsló nem valószínű, hogy hiányzott volna a badari kultúra embereinek közösségéből, mivel a varázsló intézménye általános minden korai népnél. Az egyik sírban egy férfi keze mellett jogarszerű tárgyat leltek, egyetlen bizonyítékaként a differenciálódásnak. Nem megoldott továbbá az a talány, hogy a temető egy részén miért kizárólag férfiak lettek eltemetve, míg a többi területen vegyesen a férfiak és nők. Ez mindenképp valamiféle elkülönülést feltételez. Talán e férfiak feleségei voltak a vezetők? A matriarchátus eléggé elterjedt a kőrézkori - sőt későbbi - kultúrákban.

Egyébként maga a halotti kelengye léte is azt mutatja, hogy az ősközösségi társadalom ekkor már felbomlóban volt. Hogy milyen fokon, nem tudni, de a halottakkal kizárólag magántulajdont képező tárgyakat temettek el, így jelenhettek meg először a közvetlen használati eszközök, ruházat, majd pedig a nem közvetlen használati tárgyak, melyek az ingó vagyon létét bizonyítják. A folyamat már a múlt század óta ismert, Morgantól Kovalevszkijen át Engelsig sokan tárgyalták. Természetesen földmagántulajdon, vagy földközösség létéről sem pro-, sem kontra érveket nem lehet felhozni. A badariak ugyan már földművelők voltak, melyet a sírokban talált kőkapák és gabonamagvak bizonyítanak, de a földművelés közösségi vagy individuális voltára, illetve a föld tulajdonviszonyaira nem találhatni utalást.

Valószínűleg a föld előzetes megmunkálása nélkül, közvetlenül a nedves talajba vetettek, s mivel sarlót nem találtak, gyökerestül kitépve arathatták az érett kalászosokat (ezt nevezik ékes magyar nyelven nyűvésnek). Ez persze nem túl hatékony, de kisszámú népességet jól elláthat. A terményt sekély gödrökben tárolták.

A badari kultúra mintegy előképeként jelenik meg a későbbi jellegzetes egyiptomi kultúrának. Ők dolgozták ki azt a finom ornamentikát, mely a későbbiekben oly jellemző lesz Egyiptomra, náluk található meg először az állatkultusz, mely Egyiptomban egészen a Ptolemaioszok koráig, sőt a keresztény-bizánci korig élő hagyomány maradt. A már domesztikált állatok - kutya, kecske, tehén, juh - éppoly fontosak, mint a vadállatok - oroszlán, sakál, krokodil, víziló. Jellegzetes módon nem szerepelnek e totemisztikus imádatban részesülők között az élelem céljából vadászható állatok. A badari kultúrában jelentek meg azok a hajítófegyverek, melyek még az Újbirodalom korában is kedveltek - a különböző bumerángok. A badari bumeráng a világ legrégebbi ismert ilyen fegyvere.

Egyéb faeszközöket is használtak, valamint csontból is dolgoztak. A ruházat, ékszerek, fonott kosarak és egyéb háztartási eszközök gyártásában magas művészi színvonalat értek el. Már szőttek és fontak is. Szerszámaik közül a kitűnően csiszolt kőbalta, az íj és a nyíl, az agyagedények említendők, mely utóbbiakat korong nélkül készítették el, és rendszeres, elmaradhatatlan sírmellékletekké váltak.

Az egyiptomi kultúrák következő lépcsőfokának tekinthető taszai (kb. i. e. 3500-ig), majd a Nagada I. és II. (más – közelebbről francia – terminológiával amratien és gerzéen kultúrák, 3600-3300, ill. 3400-3100), sőt ezekhez számolható a dinasztikus időkbe nyúló Nagada III-nak nevezett is. E helyek ugyan mind felső-egyiptomiak, de máshol is előtalálható jellegzetes település, mint Merimde Beni Szalam (Alsó-Egyiptom), El-Faiyum (Középső-Egyiptom), stb. A mai El-Faiyum oázis környékén akkor még mélyföld volt, s a badarihoz igen hasonló népesség élt itt. Neolit típusú szerszámaikkal földet műveltek, eszköztárukhoz a csiszolt kőbalta, kétoldalt retusos nyílhegyek, korong alakú buzogányok, bumerángok, csontszigonyok, árak és chopperek tartoztak. Egyszerű agyagedényeket is gyártottak. A Merimde Beni Szalam melletti település nagyon hosszú időn keresztül volt lakott, területe eléri a 30 hektárt. Ez a telep azért különösen fontos, mert a Deltavidékről még a sokkal későbbi korokból is ritka a régészeti anyag. Itt nem találtak temetőt, mert a halottakat elszórtan, közel az egykori lakóházakhoz temették el. A halotti kelengye néhány gabonaszemből és edényekből állt.

folytatás itt:

http://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%93kori_Egyiptom